Norvégia alkotmányát először az Eidsvollban (a fővárostól északra fekvő kisvárosban) 1814. május 16-án összeült Alkotmányozó Gyűlés fogadta el, és május 17-én írták alá. Ebben az időben a világ egyik legradikálisabban demokratikus alkotmányának számított, május 17-e Norvégia nemzeti ünnepe.

Miután Napóleon seregei vereséget szenvedtek a lipcsei csatában 1813. októberében és 1814. januárjában aláírták a kieli békét, Keresztély Frigyes - a háborúban vesztes DániaNorvégia koronahercege, Norvégia rezidens alkirálya norvég függetlenségi mozgalmat hirdetett. A kieli béke Svédországnak juttatta Norvégiát és a koronaherceg végső célja valószínűleg a Dániával való újraegyesítés volt. Kezdeményezésére Eidsvollba norvég nemzetgyűlést hívtak össze. A küldötteket az egyházi gyülekezetek delegálták, mivel ezek voltak az egyetlen nem kormányzati szervezet az országban.

Az alkotmányt a tél végén és tavasszal írták meg.

Az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata (1776) inspirálta, illetve az 1789-es francia forradalom és az ezt követő amerikai és francia alkotmányok. E mintákat követi a végrahajtó és a törvényhozó hatalmi ágak és az igazsászolgáltatás szétválasztása.

Eltérés, hogy a norvég alkotmány megtartja a monarchiát. A köztársaság intézményének importálása a külföldi példák másolása lett volna, aminek a látszatát az alkotmányírók el akarták kerülni, a monarchia megtartása ugyanakkor nyitva hagyta az utat az Dániával való újraegyesülés előtt, amit nem egyedül Keresztély Frigyes támogatott. A király hatalmát azonban az alkotmány jelentősen megnyirbálta. Elvették például azt a fontos jogát, hogy megvétózhatja a törvényeket.

Nem meglepő módon az eidswolli gyűlés Keresztély Frigyest választotta királynak. Ezen a módon Norvégia királya a nép képviselői és nem Isten kegyelméből lett uralkodó. Európában, ahol csaknem minden ország abszolút monarchia volt, ez nagyon radikális megoldásnak számított.

A választójogot megkapta minden férfi, aki saját földdel és városi ingatlannal rendelkezett vagy közszolgálatban állt. Ezek a szabályok a norvég férfiak mintegy fele számára biztosították a szavazati jogot.